fbpx

Ismerj meg minket jobban! 

Mi az Organikonnál azért dolgozunk, hogy a hozzánk forduló kis- és középvállalkozások vezetőit, valamint az induló vagy éppen szintet lépni vágyó egyéni vállalkozókat egyénreszabott, komplex és professzionális megoldásokkal segítsük válogatott szakértői gárdánk támogatásával, a legapróbb részletektől a teljes kép kidolgozásáig.

Miért dolgozunk?

Meggyőződésünk, hogy az organikus, az ökoszisztémával összhangban történő fejlődés, vagy akár a fenntartható növekedés olyan lehetőségeket biztosítanak, amelyekkel
értékorientáltan, mégis jövedelmező módon tudjuk megvalósítani üzleti elképzeléseinket, az egyéni siker-definíciónk szerint, a saját utunkat járva.

Célunk, hogy a múlt tanulságaival felvértezve, a jelen kihívásaira reflektálva olyan rendszereket alakítsunk ki és működtessünk rugalmasan, amelyekkel a jövő generációi számára is jó példával szolgálhatunk – ki-ki a saját potenciáljának kiaknázásával, egymást
erősítve, örömmel és felszabadultan, teljes integritásban.

9

Miért válaszd az Organikont?

Mi már tudjuk, hogy a vállalkozói lét és az alkalmazotti státusz között nem az a különbség, hogy az előbbiben egyedül dolgozunk, az utóbbiban csapatban. Nem kell egyedül megküzdened a nehézségekkel. Tudjuk és tapasztaljuk, hogy ha vállalkozóként is összefogunk, egymást inspiráljuk, támogatjuk, kiegészítjük, akkor a szinergia működésbe lép és még többet nyerhetünk. Együtt erősebbek és sikeresebbek vagyunk. Ezt a szemléletet képviseljük a gyakorlatban a munkánk során is, amikor megbízóinknak, ügyfeleinknek, partnereinknek segítséget nyújtunk. 

9

Mit nyersz akkor, ha az Organikont választod?

Időt! Nálunk egy helyen megtalálhatod mindazt, amire a vállalkozásod elindításához, vagy a szintlépéshez szükséged lehet. Felejtsd el, hogy az értékes idődből hosszú órákat kell szánnod a keresgélésre, az információmorzsák felcsipegetésére, az ajánlások bekérésére és a válogatásra, mérlegelésre! Mi már megfizettük a tanulópénzt, és úgy döntöttünk, segítünk
másoknak ezt megspórolni. Mi vagyunk azok, akikre nekünk is szükségünk lett volna korábban.

Tudj meg rólunk többet!

Válogatott partnereinknél nem kérdés, hogy a szakmai hozzáértés és a korrekt munkavégzés nem kiemelendő extra, hanem alap. Közöttük megtalálhatod azt, akivel azonnal egy hullámhosszon is lesztek, hogy az együttműködésetek igazán gördülékeny legyen!

Segítségre, támogatásra van szükséged? Nem tudod, hol kezdd?
Az Organikon alapítója, Fekete Anikó vállalkozásfejlesztő, közgazdász, vállalkozásindítási mentor 10+ éves tapasztalatára bátran rábízhatod magad.

Fekete Anikó

Fekete Anikó

alapító, vállalkozásfejlesztési konzulens

Csurgai Zs. Kunigunda

Csurgai Zs. Kunigunda

jövőteremtő & personal branding konzulens

Török Ádám

Török Ádám

online marketing szakértő, PPC és közösségi média specialista

Galambosi Szilvia

Galambosi Szilvia

tanácsadó, coach és szervezeti révkalauz

L. Tarnyik Eszter, virtuális asszisztens

L. Tanyik Eszter

virtuális asszisztens, vállalkozástámogató

Tóth Kriszta

Tóth Kriszta

minden, ami honlap

Abonyi Anita

Abonyi Anita

tartalommarketing és piackutatási tanácsadó

Organikon a te helyed

Várunk téged is

jelentkezz, ha csatlakoznál hozzánk szakértőként

Ügyfeleink visszajelzései

Anikóval nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, a munka jó hangulatban telt. A meetingeken mindig maximálisan felkészült volt, nagyon sokat tanultam tőle a közös munka során, hiszen számos metódust, módszertant ismer, melyeket a későbbiekben már én is tudok alkalmazni.

A segítségével és iránymutatásával közelebb kerültem egy álmom megvalósításához. Végtelenül energikus, kedves és profi a szakmájában. Remélem a közeljövőben lesz még alkalmunk együtt dolgozni. 🙂

Vass Nóra Lili

Régóta ismerem Anikót, de sokoldalúsága magánemberként és cégvezetőként egyaránt, időrő-időre meglep. Amikor nem dolgozik, akkor a három gyermekét neveli, vagy éppen civil szervezetekben vállal szerepet és még sorolhatnám… Több nyelven beszél, gazdasági és szervezési diplomái vannak és több éves felsővezetői tapasztalattal bír. Ezért gondoltam arra, hogy felkérem cégemhez szervezeti és gazdasági külsős tanácsadónak. Akkoriban megoldhatatlannak tűnő munkaerő hiánnyal küzdöttünk, csaknem egy éve már. Ezt is a nyakába varrtam. A lényeg, hogy a szervezetünket hatékonyabbá tettük, új vevőink lettek és három hónap alatt megoldódott a munkaerő problémánk is. Jó döntés volt!

László Péter

ügyvezető igazgató, Fémsajtoló Kft.

Az én vállalkozásom indításában Anikó nagyon sokat segített. Alapvető kérdéseket kellett tisztáznunk, és kiderült sok mindenről, hogy eredetileg nem is jól gondoltam. Meg kellett határozni a célcsoportom, a nekik ajánlható termékeim, azokat jobban rájuk szabni, azokat nekik címezni, és végül még az elérési csatornáim is tisztázni kellett, mert ott is tévúton jártam. Nekem ő útmutatást adott, és azon túl is reményt, hogy van értelme dolgozni a vállalkozásomon. Amikor tényleg azt hittem, nincs is értelme az egésznek, rámutatott, hogy csak az út rossz, teljesen rosszul céloztam eddig. Ajánlom mindenkinek, aki kezdi a vállalkozását, mert türelmes, segítőkész, és átsegít a gödrökön.

Bory Nyiri Zsuzsa

Gárdonyi Levendula

Három gyermek Édesanyjaként úgy gondoltam, kipróbálom magam a vállalkozói létben. Kézműves munkáim értékesítését szerettem volna tervezettebben, professzionálisan felépíteni. Nem tudtam azonban hogyan kezdjem el. Amikor segítséget kértem Anikótól. Már az első pillanatban megvolt az összhang kettőnk között. Értette, érezte azt, amit én képviseltem, amit szerettem volna megmutatni magamból a világnak. Segített rendszerezni a gondolataimat, terveimet, és zseniális kérdéseivel segitett magam megtalálni a helyes Utat. Türelemmel és szeretettel fordult felém, meg ha nem is mindig voltam példás ‘diák’ a házi feladatokban. Hiszen Ő is Anya, empátiajával azt sugallta, ha most nehéz is picit, minden rendben lesz, mert képes vagyok végigvinni azt, amit elérni szeretnék. Nem tudok elég hálás lenni Anikónak. Köszönöm! 

Réti Ágota

TündérKa

Üzenet

+36 30 352 4432

info@organikon.hu