fbpx

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szövőmester, messzi földön híres, párja sem volt még egy a világon. Itt a vége, a mese vége, ugyanis ilyet már szinte csak a mesékben hallani. Ha a mese megfogalmazását közgazdasági nyelvre fordítjuk, akkor úgy hangzik, hogy a szövő monopolhelyzetben van, egyedül uralta a piacot.

Nézzük meg, hogyan is van ez ma a világunkban? Van néhány nagy monopólium, mint például a Paksi Atomerőmű. Ő egyedüli eladó a saját piacán. Valamivel több az oligopólium, ahol viszonylag kevés eladó verseng egymás között, ilyenek például a mobiltelefoncégek. Azonban az a piac, ahol a mi termékünk, szolgáltatásunk van, ott sok kis eladó és sok kis vevő található. Példaként említeném a te vagy az én vállalkozásomat. A közgazdaságtan nyelvezeténél maradva még egy mondat erejéig jellemezzük a mi piacunkat, mit is tudunk elmondani róla? Kellően nagy a piac, melynek következtében egy-egy szereplő nem képes befolyásolni az árakat, így a szereplők árelfogadóvá válnak, valamint szabad a piacra való be- és kilépés.

Neked is vannak konkurenseid? Ismered a tevékenységüket, stratégiájukat? Ha nem, éppen itt az ideje rászánni egy kis időt a versenytárselemzésre, hiszen ennek ismeretében saját vállalkozásodat is el tudod helyezni a piacon, megismered üzletágad fejlődési irányait. Egy egészséges konkurencia épít, előrébb lendít.

Mikor is tedd ezt meg? A válaszom az, hogy folyamatosan! Egy induló vállalkozásnál a marketingterv része a versenytárselemzés. Ne kezdj addig vállalkozásba, amíg nem látod, hogy kikkel kell versenyezned!
Meglévő vállalkozásnál a versenytársakat folyamatosan szem előtt kell tartani, a piacot figyelni kell, hiszen mindig lehetnek új belépők.

Hogyan végezz versenytárselemzést? Először is gondold végig, hogy milyen területre vonatkozóan nézed meg a piacot! Szedd ketté online és offline jelenlétre! Ki számít versenytársadnak? Akivel egy városban űzitek a tevékenységet vagy akivel országosan? Online megjelenésben milyen szempontokat veszel figyelembe? Versenytárs elemzésre van szükség a honlapunk keresőoptimalizálásához is.

Mit érdemes vizsgálnod? Nézd meg, hogy ugyanaz-e a célpiacotok, ugyanannak a rétegnek értékesítetek-e? Hasonlítsd össze a termékeiteket, szolgáltatásaitokat! Ki milyen árral dolgozik? Milyen értékesítési csatornákat használ, hogyan szerez vevőket, hogyan motiválja őket? Melyek a legfőbb erősségei és gyengeségei? Számos versenytárselemző program létezik ennek rendszerbe állítására, elemzésére, de te magad is állíthatsz össze rangsorokat. Írj listát arról, hogy a vevőid milyen keresőszavakat használhatnak arra, hogy téged megtaláljanak. Írd be a keresőbe, nézd meg, hogy a te weboldalad hányadikként jelenik meg különböző szavakra.

Ha eddig nem figyeltél a konkurenciára, gondold végig: mi veszteni valód van, ha elkezded?