fbpx

Egyedi és örök életre szóló személyes ajándék!

A Babafa Időkapszula összeköti a múltat, a jelent és a jövőt, erősíti a családi kapcsolatokat, évtizedeken átívelő érzelmi szálakkal köti össze a generációkat. Valódi, mély érzelmeket, komoly értékeket közvetít egy olyan korban, amikor az igazán maradandó dolgok kiveszőben vannak.

Te is az idő szorításában élsz?

Néha szeretnénk megállítani a pillanatot. Szeretnénk örökkévalóvá tenni a fontos és emlékezetes dolgokat, hogy később megoszthassuk másokkal is. Gyermekeinkkel, unokáinkkal. A „használd és dobd el” világában egyre jobban vágyunk mindarra, ami tartós és értékes, amelyek igazi nyomot hagynak életünkben.

A mai gyerekek már ritkán nézegetnek papírfotókat, emléktárgyakat. Sok, számunkra fontos emlék a családról csupán virtuálisan létezik: felhőben, pendrive-on, winchesteren. Mintha nem is lennének igazán, ugye? Így a család története, a múlt emlékei lassan ködbe vésznek. Ami viszont kézbe vehető, akár 50 év múlva is, az visszarepít a múltba, megfakult emlékeket tesz újra színessé, érzelmeket közvetít.

Talán éppen ezért egyre nagyobb az igény arra, ami örök értékeket hordoz, ami generációk egymásutánjának is örömöt szerezhet, ami elgondolkodtató és felemelő.

Kapcsold össze a múltat és a jövőt a jelenben!

Üzenet a múltból, üzenet a jövőnek. Életre szóló élménnyel teheted még emlékezetesebbé az igazán fontos eseményeket, ha időkapszulát ajándékozol.

Gyűjtsd össze gyermeked első éveinek legkedvesebb tárgyait, rajzokat, kedves emlékeket, a legkedvesebb fényképet stb. és rejtsd el a Babafa Időkapszulában. Írj mellé néhány sort, fogalmazd meg érzéseid, és bontsátok fel együtt gyermeked 18. születésnapján!

Unokád született? Egyszer ő is felnőtt lesz! Ki tudja, mit hoz az élet: akár vele leszel ekkor, akár nem, ha most összeállítasz neki egy Babafa Időkapszulát, csodálatos élménnyel ajándékozod meg, amikor évekkel később kibontja a Nagyitól kapott Időkapszulát.

Esküvőre készültök? Rejts bele egy szép esküvői fotót, a meghívót, barátok üdvözlő kártyáit, magadnak és egymásnak tett fogadalmatokat. Vegyétek elő az 5. házassági évfordulótokon! Éljétek át újra életetek legszebb pillanatait!

Üzenj jövőbeli énednek! Írd le, milyenné szeretnél válni, álmodd meg a jövődet!  Rejtsd mellé azokat a tárgyakat, amelyek valami miatt komoly érzelmi értékkel bírnak számodra! Nyisd fel a Babafa Időkapszulát mondjuk 10 év múlva, találkozz egykori önmagaddal!

Üzeneted biztonságban van!

Talán már régóta tervezed, hogy üzensz a jövőnek, de nem találtál igazán méltó, alkalmas eszközt a tárolásra. A Babafa Időkapszulája megkönnyíti a dolgod.

Garantálja, hogy az időkapszulába rejtett tárgyak és üzenetek, bármikor is nyisd fel, sértetlenül, változatlan állapotban kerülnek elő.

A Babafa Időkapszula kiváló minőségű acélból készül, nem szennyezi semmilyen módon a környezetet, ugyanakkor időtálló.

Szabadjára engedheted a kreativitásod, ugyanis az időkapszulában bőven van hely különböző méretű emléktárgyaknak.

Értéket teremtünk!

Mindannyian voltunk gyerekek, izgatottan böngésztük sokszor szüleink, nagyszüleink régi tárgyait, emlékeit. Ilyenkor összekapcsolódtunk családunk múltjával.

Felnőve sem felejtettük el ezeket a csodálatos élményeket, ráadásul ma már gyermekeink is vannak.

Mi, a Babafa csapata fontosnak tartjuk saját családunkban is az összetartozás érzésének erősítését, a generációk közötti folytatólagos kapcsolat ápolását. Ha hiányzik is az életünkből a családi háttér biztonsága itt az idő, hogy ezt felismerjük és megteremtsük azt a légkört, amire mindig is vágytunk. különösen napjainkban, amikor a társadalom újra felismerte a család, mint egység jelentőségét, hiszen ez ad alapot, identitásérzést az életünkhöz.

Miért érdemes időkapszulát vásárolnod?

Csak a képzeleted szab határt!

Kinek szeretnél ajándékot adni?

Add egy szerettednek és gondold át, tervezd meg, hogy mi mindent rejtesz el majd a Babafa Időkapszulában!

Mikor szeretnéd, ha felbontaná?

Az átadás időpontjáig őrizheted Te magad is, de rábízhatod a megajándékozottra is, azzal a kéréssel, hogy mikor nyissa fel.

Izgalmasabbra vágysz?

Tűzzetek egy pontos dátumot, amikor kinyítjátok a kapszulát és aznap csak nosztalgiázzatok!

Mennyibe kerül egy Babafa Időkapszula és mit kapsz a csomagba?

Ha örök emléket szeretnél, olyasmit, ami tartósan megmarad a szeretteidnek, utódaidnak, akkor remek választás a Babafa időkapszula.

Bónuszokat is kapsz az időkapszulához!

Minden vásárlás mellé járnak a következő bónuszok.

#1 Bónusz

Elültetünk egy Babafát a következő szezonban vásárlásod után. Erről emailen fotót és emléklapot fogsz kapni!

#2 Bónusz

E-mailben tippeket küldünk időkapszulába helyezendő tárgyakról, melyekhez egyedi kedvezményeket is küldünk.

Mit kell tenned? Egyszerű!

Csupán 3 egyszerű lépés és máris a tiéd lehet a csodálatos időkapszula

Kattints a gombra és tegyél a kosárba egy vagy több időkapszulát!

Add meg az adataidat a pénztárnál és rendeld meg az időkapszulát!

Már el is kezdheted tervezgetni, mit rejtesz majd a hamarosan megérkező Időkapszulába! A futár nemsokára érkezik!

Válaszd a Babafa Időkapszulát, és üzenj a jövőbe!

Elültetjük gyermeked Babafáját!

Alakítsd Te a jövőt: ajándékozz gyermekeidnek és a világnak
tiszta levegőt a Babafával!

Csatlakozz egy kattintással a Babafa 2022. téli-tavaszi
faültetéséhez, és legyél te is részese a változásnak!

Formáljuk együtt a jövőt!

Hozzuk helyre a hibáinkat, tegyünk együtt a jövőért MOST!

Soha nem látott ütemben irtják az erdőket szerte a világon, hogy növeljék a termőföldek méretét, ráadásul a klímaváltozás eredményeként több millió hektáron válnak az erdők a pusztító tűz martalékává. A fák és az összefüggő erdők számának csökkenése társadalmunkra is kihat: az egyre szennyezettebb levegő számos egészségügyi problémát, akár korai halálozást is okoz, és fokozza a klímaváltozás negatív következményeit.

Tudtad?

Egyetlen kifejlett fa egy ciklusa alatti oxigén kibocsátása 10 ember éves oxigén szükségletét fedezi. Ráadásul a fák jelentős mennyiségű szén-dioxid megkötésével tisztítják a levegőt. Babafáink kifejlődve akár emberek ezreit juttathatják tiszta levegőhöz! Civilizációnk fennmaradása a meglévő erdők megóvásán és az újak telepítésén múlik. Minél több fa vesz körül bennünket, annál tisztább levegőt lélegezhetünk be, ráadásul a káros anyagok mennyisége is csökken a légkörben.

Itt az idő!

Szeretnél tenni azért, hogy utódainkra élhető bolygót hagyjunk? Mindenkinek, így neked is van felelősséged ebben! Ne várj másokra, cselekedj most!

A faültetésünk hazai erdészetben fog megtörténni a téli ültetési szezonban. Célunk, hogy segítsük a meglévő erdő regenerálódását, az erdő ökoszisztémájának javítását.

Az elültetett – jelenleg fél méteres – facsemeték néhány év múlva igazi erdőélményt nyújtanak, ráadásul látogathatók, így akár egy hangulatos családi pikniknek is remek helyszínei lehetnek.

Megvásárolt Babafád helye a weboldalunkon és a Facebook oldalunkon megtalálható térképen is fel lesz tüntetve, a vásárlásról postai úton újrahasznosított papírból készülő Babafa Emléklapot küldünk Neked!

Bízd ránk a munkát!

Veletek együttműködve Babafák sokaságát ültetjük, és a folyamat minden fázisában a környezetvédelem iránt elkötelezett, szakterületükön elismert emberekkel dolgozunk együtt. 

Mindez garantálja, hogy a Babafákból ültetett erdőink elérve a „felnőttkort”, valóban hozzájáruljanak klímánk helyreállításához.

Kik vagyunk?

Mi, a Babafa csapata Hozzád hasonló édesanyák és édesapák vagyunk. Olyan emberek, akik elhatároztuk, hogy kezünkbe vesszük a dolgokat és teszünk azért, hogy gyermekeinkre, unokáinkra ne egy ökológiai katasztrófa felé sodródó, hanem egy csodálatos kék bolygót hagyjunk – rengeteg zölddel.

A JÖN Alapítvánnyal és hazai erdészetekkel együttműködve beszerezzük a fát, szakembereinkkel elültetjük és nyomon követjük Babafád fejlődését.

Mennyibe kerül a faültetés?

1 db Babafa facsemetének kiültetésének megszervezése és megvalósítása, valamint az emléklapod elkészítése és postázása:

7500 Ft

Neked ér ennyit egy fa, ami évtizedekig szolgál majd mindannyiunkat? Ne késlekedj, dönts okosan!

Válaszd ki Babafá(i)dat!

Kattints a lenti gombra, válaszd ki a Babafá(i)d, rendeld meg, és bízd ránk az erdősítést!

Mit kell tenned?

Csupán 3 egyszerű lépés

Válassz egy (vagy akár több) Babafát és tedd a kosárba!

Add meg az adataidat és rendeld meg a fát!

Érezd a szívedet átjáró jó érzést, és várd az emléklapod!

A rendelésed beérkezése után a következő ültetési szezonban megszervezzük a faültetést. A faültetésről fényképeket fogunk feltenni az oldalunkra, és térképen is bejelöljük, hogy később személyesen is meglátogathasd Babafá(i)dat! 

Választható Babafák

Válaszd ki a facsemeté(i)det, és bízd ránk az erdősítést!
(A képek már a kifejlett fákat mutatják)

Vadkörte

Vadkörte

barkócaberkenye

Barkócaberkenye

kocsanyos tolgy

Kocsányos tölgy

molyhos tölgy

Molyhos tölgy

Akik már ültettek fát…

„Tavaly egy facebook hirdetésként jött velem szembe a Babafa oldala. Épp nem volt időm elolvasni, hogy Kik-Mik-Kicsodák, viszont biztos voltam benne, hogy bármit is csinálnak, csatlakozom hozzájuk. Az őszi volt az első faültetés amikor a Kislányomnak és az Unokaöcsémnek is ültettek Anikóék egy-egy korai juhart, amiről kaptunk képeket, koordinátákat is. A tavaszihoz is csatlakozni fogunk, ezzel egy kis öko-hagyományt teremtve maguknak és a kicsiknek.”

B. Evelin

„Harmadik gyermekünk születése alkalmából ültettünk a segítségetekkel egy fát. Ez a gondolat mindig is nagyon kedves volt számomra. Mivel saját fát ültetni nincs lehetőségünk, nagyon megörültem a Babafának. Az ültetésről kapott képeket és a szép, igényes emléklapot eltettem a kislányom emlékes dobozába. Tavaszra pedig már tervezem, hogy személyesen is meglátogatjuk a Mi fánkat.”

V. Nikoletta

A projektben együttműködő partnerünk a JÖN Alapítvány (teljes nevén: Jövő Öko-Nemzedéke Alapítvány), amely hazánk egyik legújabb és legaktívabb, többszörösen díjazott XXI. századi környezetvédelmi szervezete. Kiemelten szoros az együttműködése a mindenkori magyar állammal, egyfajta tolmács funkciót ellátva az emberek és az állami szervezetek közt. Az alapítvány üzemelteti a Hulladékvadász.hu – hulladék témájú hírportált és a Szemétszedés.hu – Takarítsuk ki együtt Magyarországot közösségteremtő honlapot.

A jelenleg fél-egyméter magas facsemetéket hazai erdészetekben ültetjük el. Az ország legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúrájának részeként az általuk folytatott fenntartható erdőgazdálkodás a természeti értékek megőrzését szolgálja, miközben lehetőséget biztosít az egészséges kikapcsolódásra: a parkerdőben évente több millió látogatói alkalmat regisztrálnak.

Gondoskodj te is a jövő generációiról, ajándékozz tiszta levegőt a Babafával és bízd ránk az erdősítést!

A 2020. őszi faültetésről készítettünk egy összefoglalót, amit itt megtalálsz.

Gyakran Ismételt Kérdések

Melyik fa lesz az enyém? Megtalálom a sajátomat?

A fákat külön nem jelöljük. Egy térképen jelöljük a Babafák ültetési helyét, ahoval ellátogathattok és kiválaszthatjátok a szívetekhez legközelebb állót.

Milyen fákból választhatunk?

A fák listáját szakemberek állítják össze, a meglévő faállományt veszik alapul és ehhez ajánlanak fa típusokat. A 2021. tavaszi Budakeszi Erdészet területére ezek közül a fák közül választhattok: kocsányos tölgy, molyhos tölgy, vadkörte, barkócaberkenye.

Részt vehetek az ültetésen?

Az ültetések a jelenlegi helyzetben nem nyilvánosak.

Mi történik, ha 1-2 év múlva elpusztul a babafám?

Ez előfordulhat, hiszen ismerjük a természetet, viszont a jó hír, hogy ezek a fák elég erősek ahhoz, hogy túléljenek. Az elszáradt fákat pótoljuk!